Öntsünk végre hasznos vizet a pohárba! I. rész
Öntsünk végre hasznos vizet a pohárba!
I. rész Írta: Oláh Csaba
Mielőtt elkezdtem írni ezt az ismertető sorozatot, Benjamin Franklin
igazmondása jutott eszembe, ami még sajnos mindig helytálló:
„ Az emberek boldogtalanságát az okozza, hogy tévesen ítélik meg a dolgok értékét.”
Sokat gondolkodtam azon, hogy nekiálljak-e ennek a cikksorozatnak, vagy
mégsem, hisz mindig mindenhol annyit beszélünk már róla, hogy szinte a
csapból is ez folyik - de úgy látszik még mindig nem eleggé.
Mert azok után, hogy azt látom, hogy babakocsis gyerekek kezében ott a kóla,
hogy az iskolákban csak üdítős és csoki automaták vannak, hogy felelős
döntéseket hozó emberek és alkalmazottaik munka közben kávén, cigarettán és
szénhidrátokon élnek, hogy sportolók kólát és „energia”italokat
fogyasztanak, hogy ismerősöm közölte, hogy ő már 10 éve nem ivott vizet mert
nem kívánja, mégis úgy döntöttem, hogy nekiállok – félretéve mindent, amit
eddig fontosabbnak tartottam.
Mert hiába minden prédikációm az öregedésgátlásról, a méregtelenítésről, az
egészséges életmódról, a MEGELŐZÉSRŐL, ha NEM ISZUNK ELEGENDŐ JÓ MINŐSÉGŰ HASZNOS VIZET!
Hisz az egész életnek a víz az alapja. Úgyhogy bevezetésként álljon itt
egy-két megdöbbentő statisztikai adat.
- Az amerikaiak 75 %-a krónikusan vízhiányos (ez vonatkozik az emberiség
felére is). Az európaiak sem állnak jobban a maguk kis 60%-ával. Mily
érdekes, hogy a vízszegény afrikai országokban előfordul, hogy több vizet
isznak, mint nálunk (és többre is becsülik a tiszta vizet!)
- Az amerikaiak 37 %-ánál a szomjúságérzet annyira gyenge, hogy gyakran
összetévesztik az éhségérzettel. Ebből következik, hogy a pohár helyett az
ételhez nyúlnak, aminek végeredménye a kóros elhízás, hisz szervezetük nem
kapja meg azt a mennyiségű folyadékot, amely normalizálhatná az emésztési
folyamatokat.
- Már egy csekély vízhiány is 3 %-kal csökkenti az anyagcserét.
- A Washingtoni Egyetem felmérése szerint egy pohár víz maradandóan
csökkentette a diétázók 100 %-ának az éhségérzetet.
- A nappali fáradtság elsőszámú okozója a vízhiány.
- Folyamatban lévő tanulmányok kimutatják, hogy a hát és ízületi
fájdalmakban szenvedők 80 %-ánál, naponta 8-10 pohár víz csökkenti a
fájdalmakat.
- Már 2 % folyadékvesztés megzavarhatja a rövidtávú emlékezetet,
nehézségeket okozhat az alapműveletek elvégzésénél és összpontosítási
zavarokat egy képernyő vagy egy kinyomtatott oldal felfogásánál.
- Naponta 5 pohár víz elfogyasztás 45 %-kal csökkenti a vastagbélrák
veszélyét, a mellrákét 79 %-kal és 50 %-kal kevesebb a rizikó a hólyagrákra.
- Azok a hölgyek, akik nem esnek teherbe - annak ellenére, hogy a
vizsgálatok szerint nem meddők – szinte kivétel nélkül mind vízhiánnyal
küzdenek.
- A szervezet és a bőr öregedése is egyértelműen a vízhiányra vezethető
vissza.
Tényleg annyi vizet iszol, mint amennyi szükséges lenne?
A számára megfelelő vízfogyasztást bárki könnyen kiszámolhatja: testsúly
kilogrammonként 30 ml tiszta vízre van szüksége a szervezetünknek naponta,
amelyet kis adagokban elosztva folyamatosan kéne meginnunk minden nap. Ez
egy 50 kilós ember esetében 50x30 ml, azaz 1500 ml (másfél liter) tiszta víz
az egyéb folyadékbevitel mellett. Egy egészséges emberi szervezet napi
folyadékszükséglete viszont testsúly kilogrammonként 70 ml, amiből 30 ml-nek
tiszta víznek kéne lennie!
Amikor felteszem azt a kérdést, hogy „mennyit iszol?”, általában az a
válasz, hogy másfél-két litert, mert kiderül, hogy a víz fogalmát
összekeverik a folyadékokkal. Aztán amikor mélyebben elkezdem faggatni a
klienseimet az általuk elfogyasztott folyadék milyenségéről, kiderül, hogy
reggeli kávétól a szénsavas műcukros vegyszínű üdítőkön keresztül a zacskós
levesig – ami szinte mind vízhajtó ! - minden beletartozik abba a csekély
másfél literbe, csak a víz nem. Pedig ha tudná, hogy hány nyavalya
kialakulását meg lehetne előzni vízivással…!
Régi regényekben olvasható, hogy ha elájult a kisasszony, akkor szolgák hada
rohant oda tiszta vízzel. Ma bekapunk rá valami dili bogyót. Fejfájásra
régen is a víz volt a megoldás. Ma egy kávé, ami mellesleg vízelvonó hatású.
Ezt a régi presszósnők jól tudták, hisz minden csésze kávé mellé
felszolgáltak egy pohár csapvizet. A régi időkben se szeri se száma nem volt
a különböző vízkúráknak. Mára mi maradt nekünk? A vízhajtókon kívül semmi
mert a megfelelő víz nem üzlet!
Szervezetünk egyre több módon vízért kiált, de mi nem halljuk meg, inkább a
lassú öngyilkosságot választjuk!
„A négy elem, a föld, a víz, a levegő és a tűz minden élet alapja. Ahogy a
növénynek, hogy megszülessék, növekedjék, szépségben és kecsességben
kivirágozzék, mindezekre az elemekre szüksége van, éppúgy a legtökéletesebb
növény, a legszebb, legkényesebb, legértékesebb virág, az ember is normális
fejlődéséhez és tökéletesen egészséges életéhez az élet alapját képező
elemeket igényel: tápanyagban gazdag földet, tisztító vizet, éltető levegőt,
napot és fényt - mint alapvető energiaforrás. Mindezt emberhez méltó,
egészséges, természetes táplálkozással kiegészítve. Amint valamelyik elemet
elhanyagoljuk, egészségünk veszélybe kerül, diszharmónia lép fel.
„ Hogy meggyógyuljunk, a természetesség szerint kell élnünk, és a
természethez kell folyamodnunk segítségért. Nemcsak a gyógyulásunkat segíti
elő, hanem állandó, megingathatatlan, azelőtt nem ismert egészségre teszünk
szert. Minden betegséget, minden fizikai és pszichikai
kiegyensúlyozatlanságot végleg kiírtunk a szervezetből, és a beteg sejteket
teljesen új és egészséges sejtekkel cseréljük fel.” – írta Romolo Mantovani
olasz természetgyógyász a múlt század elején.
Bizonyára emlékszel még gyerekkorodból, hogy számtalan mese szólt az élet
vizéről, ami fogyasztójának hosszantartó életet és örök egészséget
garantált. Hány szegénylegény és királyfi kerekedett fel azért, hogy
meglelje, és ezzel érje el a hőn áhított halhatatlanságot, vagy az örökké
tartó fiatalságot. Mert ők tudták azt, amit mi már elfelejtettünk, és ami
már csak a mesékben és a legendákban él: mi is az élet vize, mi az a ma már
titoknak vélt dolog ami a vizet ilyen képességekkel ruházza fel.
Ha helyes választ akarunk kapni arra a kérdésre, hogy mi az élet vize,
milyen italok növelik az életerőt, hosszabbítják meg az életet, tartják
távol a betegségeket, akkor el kell gondolkodnunk azon, mit is iszunk, és
az, amit iszunk vajon a javunkra válik - e ??? Nagyon is függ attól az élet
és az egészség, hogy mit, és abból mennyit iszunk. Vagyis fel kell vállalni
tudatosságunkat, és a víz ajándékba adja az egészséges hosszú Életet.
Betegségeink 90%-át a nem ivásnak köszönhetjük.