Öntsünk végre hasznos vizet a pohárba! III. rész
Öntsünk végre hasznos vizet a pohárba! III. rész
Írta: Oláh Csaba
Miért ihatatlan az ivóvíz?
A magyarországi vízszolgáltatók lehetőségeiknél fogva mindent megtesznek
azért, hogy a csapból a normáknak megfelelő minőségű víz folyjon. A kérdés
csak az, hogy ezek a normák egyeznek-e az emberi szervezet elvárásaival?
Hát, sajnos NEM!
Pedig a szolgáltatók mechanikai szűrést végeznek, ülepítik, derítik,
eltávolítják a sav-, vas- és mangántartalmat, az egészségre káros
mikroorganizmusokat fertőtlenítéssel semlegesítik.
Világszerte, így hazánkba is elterjedt technológiai folyamat az ivóvíz
klórozása a fertőző kórokozók elpusztítása céljából. Köztudott, hogy a klórt
az első világháborúban harci gázként alkalmazták. Mivel a klór minden élő
szervezetre mérgező, nyilvánvaló, hogy a klórozással az egészségünkre is
igen ártalmas anyagok kerülnek az ivóvizünkbe. És ugye logikus, hogy minél
szennyezettebbek a vizeink, annál több klórt kénytelen beletenni a
szolgáltató, hogy az előírásoknak megfeleljen a csapvíz.
A szabad klór rendkívül agresszív, a szervezetünket roncsoló reakciókat
okoz, károsítja az emésztőszerveket, a véralkotókat és az érfalakat. A
klórozás következtében kb. 70 féle ún. trihalometán (THM) vegyület jelenik
meg a csapvízben. Tudományos kísérletek alátámasztották, hogy ezek a THM
vegyületek okozhatnak szív és érrendszeri betegségeket, felelősek a
szenilitás és más daganatos betegségek (pl. hólyagrák, gyomorrák)
kialakulásáért is.
Ma már köztudott, hogy az a klór, ami elpusztítja a vírusokat,
baktériumokat, gombákat, algákat a vezetékben, az emberi sejteket is
károsítja. Arról nem is beszélve, hogy ezt az "áldásos" tevékenységet
továbbfolytatja a szervezetben is. Válogatás nélkül pusztítja el a jótékony
- immunrendszer tökéletes működéséért felelős - mikroorganizmusokat is,
amelyeknek jelentős szerepük van az anyagcserében és a vitaminok
termelésében. A fertőtlenítés az ember bélrendszerében nem csak a káros,
hanem a hasznos baktériumokat (pl. Bifidus) is elpusztítja. A jótékony
baktériumok hiánya miatt kialakult betegségek egyik legveszélyesebb formája
a candidiázis, ami napjainkban sajnos népbetegség.
És ez még csak a kisebbik baj, ugyanis a gyógyszermaradványokat semmilyen
nagyipari eljárással nem lehet kiszűrni a vezetékes ivóvízből!!!
A magyarok sajnos gyógyszerzabáló nemzet. A legkisebb múló rosszullétre is
marékszám lapátoljuk be magunkba a gyógyszert, aminek sajnos a nagy része a
vizelettel ürül a csatornába, és újra belekerül a tavainkba és folyóinkba,
valamint a talajvízbe, amit ugye visszatisztítva ismét megiszunk. Igen ám,
de a gyógyszermaradványok soha le nem bomló kőolajszármazékként csak
gyűlnek-gyűlnek a vezetékes vízben. A legnehezebben bomló gyógyszerféleség a
fogamzásgátló és a szteroid. Félek folytatni a gondolatot ...
Tudom, ez így első olvasatra ijesztő, de még mindig inkább a klóros csapvíz,
mint a szintetikusan színezett és cukrozott változata, amit ráadásul
szénsavval dúsítanak, és üdítőital címszóval hoznak forgalomba. A 100%-osnak
csúfolt tartósított sűrítményből csapvízzel vissza higított, E330-cal
felturbózott lónyálakról meg ne is beszéljünk ...
Vajon az ásványvíz a megoldás?
Bizonyára sokakat elrettentett, amit a csapvízről írtam. Az egyenes logikus
következtetés az lenne, hogy ha inni kell, akkor nem marad más választásunk,
mint az ásványvíz.
Mi is valójában az ásványvíz?
"Ásványvíz olyan felszín alatti, természetes és/vagy védelmi intézkedésekkel
védett víztartó rétegből feltárt vagy nyert, természeténél fogva tiszta,
mikrobiológiai és kémiai szempontból emberi egészségre ártalmatlan víz,
amelyben éves átlagértékben az oldott ásványianyag-tartalom eléri, vagy
meghaladja az 1000 mg/litert."
"Gyógyásványvíz az olyan felszín alatti, természetes és/vagy védelmi
intézkedésekkel védett víztartó rétegből feltárt vagy nyert, természeténél
fogva tiszta, mikrobiológiai és kémiai szempontból emberi egészségre
ártalmatlan víz, amely oldott ásványianyag-tartalma magas, vagy - annak
nagyságától függetlenül - egyéb biológiailag aktív alkotórészei
következtében gyógyhatású lehet, és amelynek fogyasztását összetételétől
függően esetleg korlátozni kell."
"Üdítővíz olyan felszín alatti, természetes és/vagy védelmi intézkedésekkel
védett víztartó rétegből feltárt vagy nyert, természeténél fogva tiszta,
mikrobiológiai és kémiai szempontból emberi egészségre ártalmatlan víz,
amely földtani eredetétől függően az általánosan használt, a közműhálózatból
származó vizektől általában eltérő összetételű, amely azonban az ásványvíz
vagy gyógyásványvíz kategóriának egyéb vonatkozásban nem felel meg."
Az ivásra is alkalmas "gyógyvíz olyan felszín alatti, természetes és/vagy
védelmi intézkedésekkel védett víztartó rétegből feltárt vagy nyert,
természeténél fogva tiszta, mikrobiológiai és kémiai szempontból emberi
egészségre ártalmatlan víz, amely oldott ásványi anyag- vagy gáztartalma
következtében gyógyhatású, amely azonban a biológiai vízigény kielégítésére
nem alkalmas." - mondja ki a Magyar Szabvány, amely egyezik a FAO/WHO Codex
Alimentarius ásványvízszabvány előírásaival.
Magyarország Európa leggazdagabb országa a termálvizek, hévizek, gyógyvizek,
ásványvizek és természetes ivóvizek tekintetében.
Hévizeink túlnyomó többsége egyben ásványvíz is, amelyek magas hőmérséklete
a világ többi hévizével ellentétben nem vulkanikus eredetű, hanem a
vízkészlet a földkéreg ismeretlen mélységéből származó sugárzással és
vezetéssel terjedő hő áramok fűtik át.
Az ásványvíz legfontosabb tulajdonsága elsősorban természetes tisztasága, és
csak másodsorban az, hogy általában ásványi anyagokban gazdag. Ez azért
fontos információ számunkra, mert sajnos ásványvízivási és hasznosítási
szokásainkba erőteljesen beleköpött a haszonérdekeltségű gazdaság és ipar.
Mit iszunk ma ásványvíz gyanánt?
Míg eddig az emberek ásványvizet csak gyógyászati céllal fogyasztottak
kúraszerűen (persze figyelembe véve az összetételt), a 70-es évektől kezdve
a gyártók és a palackozók egyre jobban beépítették a tudatunkba, azt, hogy
az ásványvíz tulajdonképpen ivóvíz, és bármelyiket bármilyen mennyiségben
bátran fogyaszthatjuk.
Hát ez így ebben a formában márpedig nem igaz!
Az csak a palackozó érdeke, hogy minél többet eladjon, hisz hatalmas rajta a
haszon. A kitermelési jog kiváltása után szinte nulla forintból, tudja
előállítani az ásványvizet, amit fertőtlenít, hogy a szabványnak
megfeleljen, vagy szénsavval dúsít. És ez még a jobbik eset, de
hidro-mikrobiológus barátom kiszámolta, hogy a magyarországi ásványvíz
kutaknak nincs annyi vízhozama egy évben, mint amennyi palackozott
ásványvizet eladnak. Kérdem én, akkor mi van a palackban, és vajon melyikben
nem igazi a víz?
Ásványvíz utáni kutakodásom során találkoztam nem egy olyan ásványvízzel,
amelynek egyébként is apró betűs összetétele alatt még apróbb betűkkel bújt
meg a következő mondat: "ivóvíz, ásványi anyagokkal dúsítva". Hát ez a
parasztvakítás csúcsa, amikor a csapvizet némi kőporral teleszórva és
szénsavval dúsítva eladják busás haszonnal a gyanútlan népeknek ásványvíz
gyanánt, utána meg csodálkozunk, hogy mitől van vesekövünk ... És a szomorú
ebben az, hogy van pofájuk ezt a terméket kiváló tisztaságú ásványvízként
reklámozni. Viszont valamiben korrektek: legalább feltűntetik a terméken -
még ha alig láthatóan is -, hogy ez nem az, aminek látszik.
És mi van azokkal a palackozókkal, akik ezt nem teszik meg? Hisz valójában
bemérhetetlen és nyomon követhetetlen, hogy egy palackban mennyi a valódi
ásványvíz, és mennyi az, amit a csapból engedtek ki, hogy utólag
felturbózzák benne a márkától elvárt ásványi anyag mennyiséget szervetlen
anyagokkal. És pont ez a gyártó próbál meg rábeszélni minket arra, hogy
literszám fogyasszuk az ő termékét, hisz minőségi folyadékra szüksége van a
szervezetnek!
Arról meg ne is beszéljünk, hogy az ásványvíz nem arra való, hogy fedezze a
napi folyadékszükségletünket! Ugyanis a benne található ásványi anyagok
mennyisége igencsak le tudja terhelni a szervezetet, a szervetlen formában
jelenlévő ásványi anyagok egy idő után kiülhetnek az érfalakra, vese- és
epekövet , illetve vesehomokot képezhetnek, lerakódhatnak az ízületekbe és
az agyba!
Ilyenkor szokták nekem szegezni a kérdést, hogy igen ám, de honnan pótoljuk
akkor a szervezetből hiányzó és az életműködéshez szükséges ásványi
anyagokat és nyomelemeket? El kell, hogy keserítsek mindenkit, de ezek az
anyagok csak kelát formában, azaz szerves kötésben hasznosulnak amit
élő-organikus táplálékok tartalmaznak, innen a tápérték. Az ásványvizek
viszont mindezeket szervetlen formában tartalmazzák, ezért nagy részükkel
nem tud mit kezdeni a szervezet egy bizonyos mennyiségen felül. Ezt a
kérdést máshogy kell megoldanunk, de erről majd később.
Kell-e nekünk buborék?
A buborék, azaz a szénsav csak rövidtávú élvezet nyújt - egyeseknek.
Hosszútávon viszont:
- elősegíti a szervezet elsavasodását
- jó táptalaj a Candida gomba elszaporodásának
- elvonja a kalciumot a csontoktól és a fogaktól
- nem tesz jót az ízületeknek
- impotenciát okozhat
Más megítélés alá tartoznak a természetes szénsavtartalmú ásványvizek, de
ezeknek is csak kúraszerű fogyasztása javasolt, maximum 2-3 pohárral
naponta.
Gyermekeknek semmiképpen ne adjunk semmilyen szénsavas dolgot!