Az immár második alkalommal megjelenő kalauz nemzetközi koordinátarendszerben helyezi el az inkognitóban tesztelt hazai éttermeket. A kötet - hasonlóan az első, 2008-as kiadáshoz - formailag a GaultMillau kalauz 20 pontos rendszerét vette alapul, s rövid szöveges leírást, illetve értékelést ad.
Iván Gizella könyvének érdeme, hogy étel-összeállításaiban főszerephez jut a hagyományokat tisztelő, egészséges és tudatos táplálkozás. Teljesen igaza van, amikor kijelenti, hogy a főzés nemcsak tudomány, hanem fantázia, kreativitás, türelem és szeretet, elsősorban családszeretet kérdése is.
A világ boratlasza 1971-ben megjelent első kiadása történelmet írt a könyvkiadásban. Tizennégy nyelven adták ki, és mostanra már több mint négymillió példányt adtak el belőle. A világ legtekintélyesebb borszakíró párosa, Hugh Johnson és Jancis Robinson tehetségüket egyesítve ismét összefogtak, hogy elkészítsék e mestermű hatodik kiadását.
Jamie Oliver, a népszerű brit szakács gondolt egyet, és létrehozta főzőiskoláját. Tizenöt fiatalt vett maga mellé, megtanította őket a főzés alapvető fogásaira, majd megnyitotta velük Fifteen nevű, elegáns éttermét Londonban.
Ebben a könyvben amolyan „szakácsművészeti gyorstalpalót” kapsz, kedves olvasó.
Személyes hangvételű kulináris kézikönyv a magyar konyháról, étkezési szokásokról, borvidékekről. Tucatnyi étterem- és kávéház ismertetése; piacok, speciális kisboltok; gasztronómiai városnézés, egynapos kirándulások Szentendrére, Rómaifürdőre; gasztronómiai és borfesztiválok országszerte; borvidékek ismertetése szállásjavaslatokkal. Praktikus tudnivalók (megközelítés, nyitva tartás, árak), terjedelmes kétnyelvű gasztronómiai szótár.
Az Öt világrész vegetáriánus konyhája című kötetünk 250 recept segítségével nyújt átfogó képet a világ vegetáriánus konyhájáról. A receptek származási helye szerint szerkesztett kötet egyik legfontosabb újítása, hogy csak eredeti formájukban is húsmentesen készített ételek kerültek a kötetbe és nem olyanok, amelyekből kihagyták vagy mással pótolták a húst.
Az aperitif olyan ital, ami a stílus és az elegancia szinonimája. Elsődleges szerepe nem a szomjúság csillapítása, nem is az étel kísérése, azt hivatott elősegíteni, hogy a résztvevők ellazuljanak, és beszélgetésbe elegyedjenek étkezés előtt. Az aperitifek komplex italok, többnyire szigorúan őrzött, titkos recepttel, és történetük olyan lenyűgöző, akár egy regény.
Az egészséges élet szempontjainak figyelembevétele egybeesett azzal, hogy feléledt az érdeklődés a kisebb méretekben előállított élelmiszerek iránt. Az ínyenc utazók körében az olajbogyók és az olívaolaj mindig nagy népszerűségnek örvendett. Hiánypótló könyvünk azoknak segít eligazodni, akik kedvelik a mediterrán konyha remekeit és szeretnek egészségesen táplálkozni.
A táplálkozás elengedhetetlen feltétele létünknek és ezért a konyhaművészet mindig rávilágít a különböző korok sajátosságaira, de mindennapi életünk jellegzetességeire is.
A könyvesboltokban található számtalan szakácskönyv, egy-egy ismert szakács, televíziós személyiség főzőműsora ma is nagy népszerűségre számíthat, miközben sokan azt gondolják, hogy főzni mindenki tud.
A Gerbeaud cukrászda és kávéház 150 éves fennállását egy csodálatos album megjelentetésével ünnepelte.
| << | Szeptember 2010 | >> | ||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||