Dörmög az erdő – miért együnk medvehagymát?
Dörmög az erdő – miért együnk medvehagymát?
Március végével beköszönt a medvehagyma szezon, ami csak 1-2 hónapig tart, ezért érdemes minél hamarabb elkezdeni ennek az ízletes és rendkívül egészséges zöldségnek a fogyasztását. A népi hagyomány szerint a barlangjából kibújó medve először ezt a növényt keresi, hogy a hosszú téli álom után kitisztítsa szervezetét, innen ered az elnevezése. Egyes helyeken a jellegzetes levélzete miatt kígyóhagymának és sásihagymának is hívták. Az íze a fokhagymára hasonlít, de annál kicsit enyhébb, és gyengéden körülöleli a "zöld" petrezselyemszerű íz. Így ízben a snidling és a fokhagyma közé tehető. Ezek természetesen csak megközelítik az ízének leírását, hiszen mindennek más íze van. Gondoljunk bele, saját nevük csak az alap-ízeknek van, minden összetettebb íz arról kapta a nevét, ami azt „kibocsátja”: pl. az eper eper-ízű az alma pedig alma. Ahhoz, hogy tudjuk, milyen az íze, meg kell kóstolni. A hagymákat nem szeretőknek is ízleni fog, a hagymakedvelők pedig új kedvencet avathatnak általa.
Nemcsak az íze fantasztikus, hanem élettani hatásai is. A svájci Johannes Künzle, aki a 20. sz. első felében írta két meghatározó jelentőségű gyógynövény-terápiával kapcsolatos tankönyvét, különösen dicsérte ezt a növényt: "Az egész testet megtisztítja, kihajtja belőle a megrekedt káros anyagokat, egészségessé teszi a vért, kiűzi és elpusztítja a mérgező anyagokat. Az örökké betegeskedő embereknek, a sömörös, pattanásos, korpázó arcbőrűeknek, a reumásoknak és görvélykórosoknak úgy kellene tisztelniük a medvehagymát, mint az aranyat. Nincs a földön még egy olyan növény, amelyik ennyire hatásosan tisztítaná a gyomrot, a bélrendszert és a vért, mint ez."
Tudományosan bizonyított, hogy csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet és az érelmeszesedést, segíti az emésztést, gyulladásátló és gombaellenes hatású. Erőteljes méregtelenítő hatással bír, tisztítja a vesét és a húgyutakat, elősegíti a vizelet és a mérgek ürítését.
A zöldségesnél, piacon általában kisebb, vagy nagyobb kötegben vásárolhatjuk meg a medvehagymát, de ilyenkor tavasz elején tömegesen fordul elő az erdőkben, ahol nagy, összefüggő telepeket alkot a fák hűvösében. Mi magunk legkönnyebben a Mecsekben gyűjthetünk, itt ugyanis rengeteg terem. A Pécstől 15 km-re fekvő Orfűn évente medvehagyma-fesztivált is szerveznek, így tisztelegve az őshonos növény nagysága előtt.
A medvehagyma pozitív élettani hatásait fokozhatjuk azzal, hogy a friss levegőn túrázva saját magunk gyűjtjük a növényt. Figyelmesnek kell lenni, mert összetéveszthető két, már kis mennyiségben is súlyos mérgezési tüneteket okozó növénnyel; a májusi gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel. A májusi gyöngyvirág megjelenése a medvehagyma-szezon végére tehető. A medvehagyma legfőbb azonosító jele fokhagymára emlékeztető, erőteljes szaga, amit egyértelműen érezhetünk, ha a növény levelét ujjaink között megdörzsöljük, de nagyobb telepek esetében már séta közben is érezhetjük a jellegzetes hagyma-szagot. Tehát az illat adhat támpontot „gyanús” esetekben. Alapszabály: „ha nincs hagyma illata, ne szedjük le!”
Felhasználását tekintve is jó iránymutató, hogy a fokhagyma és a snidling rokona. Főzhetünk belőle krémlevest, mártást, főzeléket is, sós süteményekbe, pogácsába is kiváló, bár gyógyhatása leginkább nyersen érvényesül. A leveleket legjobb salátákba keverve, szendvicsben vagy vajas kenyérhez fogyasztani. Hűtőszekrényben, vízbe téve, vagy vizes konyharuhába tekerve pár napig eltartható. Igyekezzünk minél kevesebb ideig tárolni. Felhasználás előtt mossuk meg a leveleket, esetleg töröljük szárazra papír kéztörlővel. Csak közvetlenül ekkor érdemes felvágni, vagy aprítani, hogy aromáját megőrizzük. Ha pesztót készítünk belőle, a nyers leveleket olívaolajjal, fenyőmaggal (más olajos mag is tökéletes) turmixoljuk össze, így néhány hétig remekül eláll és kiváló főtt tésztákhoz vagy pirítósra kenve.
A mélyhűtőben a zsenge medvehagyma hosszan megőrzi friss aromáját. Ha nagyobb mennyiségben tudunk belőle tavasszal gyűjteni, egész évben használhatjuk. Megmosva, megszárítva, egészben hagyva készítsünk belőle kis, lapos csomagokat – fóliázva vagy hűtőtasakban elrakva. Felhasználáskor azon fagyosan apróra törhető és éppen olyan, mintha frissen vágnánk, késsel.
Remélem, kedvet kaptak egy kis gyűjtögetéssel egybekötött kiránduláshoz és medvehagymás finomságok készítéséhez. Sajnos rövid ideig tart a medvehagyma-szezon, hamarosan virágozni fog, ilyenkor pedig már nem olyan finom, mint virágzás előtt (bár még így is rendkívül egészséges), ezért érdemes gyorsan lépni, ha még idén szeretnénk hódolni a medvehagyma élvezetének.
Virágzó fázisában minden gyógynövényben koncentráltabban vannak jelen a hatóanyagok. Például a csalán leginkább virágzáskor szedve fejti ki vízhajtó és méregtelenítő hatását. . A medvehagyma esetében is igaz, hogy virágzáskor még jobb hatásfokkal érvényesülnek gyógyászati tulajdonságai, bár az íze (és az illata is) sokak számára ilyenkor már túlságosan erőssé válik.
Ha a személyes gyűjtés most nem is fér bele az idejébe, ezt a csodás zöldséget akkor se hagyja ki a tavaszi ételkészítéskor!